A blog indításakor úgy terveztem, hogy élményeket, képeket és benyomásokat mesélek el az esetleges olvasóknak, de tekintettel arra, hogy időm igen nagy hányadát töltöm cikkek olvasásával, így úgy döntöttem, beszámolok ezen jellegű élményeimről is.
A holnapi Microeconometrics órára egy a doktori képzéssel foglalkozó ökonometriai cikket olvastam. A tanulmány azzal foglalkozik, hogy milyen tényezőkkel magyarázható, hogy a diákok befejezik-e phd diplomájukat. A szerzők a top5 (azt nem mondják, hogy melyek ezek..) amerikai phd program diákjait vizsgálták 1989-ben. Persze ez csak a jelentkezés éve, a cikk 2007-ben jelent meg, így az adatokban követhető a felvett és végzett diákok későbbi pályafutása, publikációs listája. Az adatbázis olyan változókat tartalmazott, mint a jelentkezők életkora, neme, GRE pontszámai, az elvégzett undergraduate program minősége és az ajánlólevelet író professzor szakmai teljesítménye. Természetesen ezek között vannak relatíve szubjektív besorolások is, például nehéz eldönteni, hogy valaki 'top research economist' vagy csak 'active economist'. Ennél érdekesebb viszont, hogy a bíráló bizottság pontszámai is a magyarázóváltozók között vannak.
A modell keret, amit a szerzőpáros alkalmazott probit modell, a lehetséges kimenetek: elvégezte az adott diák a programot, avagy sem. Három különböző modell specifikációval találkozhatunk: a bizottságtól független magyarázó változók, a bizottság értékelése és a kettő együtt.
Ennél viszont érdekesebbek az eredmények: kiderül ugyanis, hogy GRE pontok bizony szignifikánsak, vagyis a pontszám növekedése növeli a program elvégzésének valószínűségét. Sőt, a külföldi (értsd nem amerikai) hallgatók nagyobb valószínűséggel végeznek, ugyanakkor a korábbi egyetem minősége nem igazán számít. Ugyanakkor valamilyen szinten a minőség mégis bekerül a képbe: az ajánlások írója (aki feltehetőleg a küldő egyetemen tanít) pozitívan befolyásolja az eredményességet. Az is kiderül ugyanakkor, ha csak is kizárólag a bizottsági ajánlást vesszük figyelembe, az is jó fok mérője a sikerességnek.
És, hogy mi volt a tanulsága számomra a cikknek: mikor egy cikket olvasok újra és újra erre a kurzusra, mindig rádöbbenek, hogy szinte bármilyen kérdést lehet vizsgálni ökonometriai módszerekkel. Ha van egy intézményünk (jelen esetben a felvételi metódus), és annak a működése megfelelően van dokumentálva (értsd vannak adatok), akkor egészen objektívnak tűnő módon is lehet módosítani az értékelés szempontjait, és a kiválasztás metódusát. Mert hát az is kiderül a cikkből, hogy a 3 modell közül, a harmadik specifikáció a legerősebb, vagyis a hozott háttér, és a bizottsági értékelés együttese magyarázza legjobban a sikert.
És még egy megjegyzés: a cikkben található egy hivatkozás egy 2003-as folyóirat és egyetemi rangsorra. Ezt is érdemes megnézni. Kiderül például, hogy ezen rangsor szerint Európában a University of Tilburg járt az élen...
Szóval csak ajánlani tudom mindenkinek:
"The Search for Economics Talent: Doctoral Completion and research Productivity " by W.A. Grove and S. Wu, American Economic Journal, 2007,pp. 506-511.
A holnapi Microeconometrics órára egy a doktori képzéssel foglalkozó ökonometriai cikket olvastam. A tanulmány azzal foglalkozik, hogy milyen tényezőkkel magyarázható, hogy a diákok befejezik-e phd diplomájukat. A szerzők a top5 (azt nem mondják, hogy melyek ezek..) amerikai phd program diákjait vizsgálták 1989-ben. Persze ez csak a jelentkezés éve, a cikk 2007-ben jelent meg, így az adatokban követhető a felvett és végzett diákok későbbi pályafutása, publikációs listája. Az adatbázis olyan változókat tartalmazott, mint a jelentkezők életkora, neme, GRE pontszámai, az elvégzett undergraduate program minősége és az ajánlólevelet író professzor szakmai teljesítménye. Természetesen ezek között vannak relatíve szubjektív besorolások is, például nehéz eldönteni, hogy valaki 'top research economist' vagy csak 'active economist'. Ennél érdekesebb viszont, hogy a bíráló bizottság pontszámai is a magyarázóváltozók között vannak.
A modell keret, amit a szerzőpáros alkalmazott probit modell, a lehetséges kimenetek: elvégezte az adott diák a programot, avagy sem. Három különböző modell specifikációval találkozhatunk: a bizottságtól független magyarázó változók, a bizottság értékelése és a kettő együtt.
Ennél viszont érdekesebbek az eredmények: kiderül ugyanis, hogy GRE pontok bizony szignifikánsak, vagyis a pontszám növekedése növeli a program elvégzésének valószínűségét. Sőt, a külföldi (értsd nem amerikai) hallgatók nagyobb valószínűséggel végeznek, ugyanakkor a korábbi egyetem minősége nem igazán számít. Ugyanakkor valamilyen szinten a minőség mégis bekerül a képbe: az ajánlások írója (aki feltehetőleg a küldő egyetemen tanít) pozitívan befolyásolja az eredményességet. Az is kiderül ugyanakkor, ha csak is kizárólag a bizottsági ajánlást vesszük figyelembe, az is jó fok mérője a sikerességnek.
És, hogy mi volt a tanulsága számomra a cikknek: mikor egy cikket olvasok újra és újra erre a kurzusra, mindig rádöbbenek, hogy szinte bármilyen kérdést lehet vizsgálni ökonometriai módszerekkel. Ha van egy intézményünk (jelen esetben a felvételi metódus), és annak a működése megfelelően van dokumentálva (értsd vannak adatok), akkor egészen objektívnak tűnő módon is lehet módosítani az értékelés szempontjait, és a kiválasztás metódusát. Mert hát az is kiderül a cikkből, hogy a 3 modell közül, a harmadik specifikáció a legerősebb, vagyis a hozott háttér, és a bizottsági értékelés együttese magyarázza legjobban a sikert.
És még egy megjegyzés: a cikkben található egy hivatkozás egy 2003-as folyóirat és egyetemi rangsorra. Ezt is érdemes megnézni. Kiderül például, hogy ezen rangsor szerint Európában a University of Tilburg járt az élen...
Szóval csak ajánlani tudom mindenkinek:
"The Search for Economics Talent: Doctoral Completion and research Productivity " by W.A. Grove and S. Wu, American Economic Journal, 2007,pp. 506-511.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése